Faterok botokon 3. rész És akkor leszakadt az...

   A szél pedig csak fújt egyre erősebben és be nem csatolt esőkabátjaink, mint óriás madárszárnyak csapkodtak körülöttünk. A levegő hirtelen lehűlt és megtelt vibráló elektromossággal. A felhő amit a Gulács tetejéről még így láttunk

         mostanra már nem valami távoli robajokat és cikázó villámokat tartalmazó, minket kikerülő légköri jelenség volt csupán, hanem közvetlenül a fejünk felett levő eleven valóság. 
Aztán kikerekedett szemeivel lenézett a hegyek és völgyek taposása által már több litert kiizzadott csapatunkra és hangos röhögésre fakadt. A nevetéstől szemeiből elkezdtek potyogni a könnyek, amelyek kövér esőcseppenként verték fel a port körülöttünk és rajtunk. Amikor látta, hogy minket ez nem rendít meg és masírozunk tovább, akkor úgy döntött lehűti a napsütés által felforrósított italkészletünket. Hatalmas fuvallattal lehelt ránk és az eső szilárd halmazállapotra változott, most már jég kopogott rajtunk olyan csípésekkel, mint amikor védtelen testrészedet találják el airsoft közben. Azért ez már nem volt vicces, de még nem volt vége, mert jött a méretváltás és a borsónyi jegeket ilyenek követték:

a jég kopogott az esőkabátokon, dzsekiken, fejeken, hátakon, derekakon, kit hol ért, így menedék után néztünk és meg sem álltunk az első fa illetve bokorcsoportig, ahol kinek hol jutott hely beálltunk, hátha..., aztán csak álltunk, és álltunk, 

Amikor csapódott és csípett akkor kiabáltunk :)

Aztán álltunk

és álltunk, volt aki aki a kevésbé vízálló értékeit próbálta biztos helyre menekíteni...

Operatőrünk hamar rájött, hogy jobban már nem tudna elázni, így inkább forgatta tovább a filmet, ami hamarosan elkészül, ráadásul Zoli barátunk azt mondta neki, felesleges váltóruhát hozni egy két napos kirándulásra ....
      Egy idő után újra kisütött a Nap, a szél elfújta a vihart és egyre tisztább lett az ég. Az eső még esett, de úgy döntöttünk inkább menjünk, mint itt álljunk átázva. Joci indulás előtt kiöntötte dzsekije ujjából a felgyülemlett vizet, mert a kabátja szuper módon vezette az égi áldást a sapkán lefolyva belülre :), hát nála nem csupán a szem nem maradt szárazon..

    Valakinek a táskájából előkerült egy üveg igazi, a regnáló kormány által megvédett hungarikum és az átázottak, a hideg által reszketővé váltak számára melegítő italként szolgált, hatására pedig sokkal vidámabban folytattuk utunkat.

operatőrünk aki a  legközelebb a kamerához

És újra megindultunk

közben a talpunk alatt és a bokánk környékén folyt az ár

de mi mentünk rendületlenül, miközben úgy döntöttünk a kezdők is kiérdemelték az Ati botokat

és csak folyt az ár miközben P, mint egy lord sétál kezében egy esernyővel

       Szemünk előtt már a következő falu képe lebegett, Robi, mint helyi legény tudott egy rövidebb utat, így hamarosan már a nemesgulácsi emberek néha kicsit sajnálkozó mosolyától kísérve rátaláltunk a Makk VII nevű nagy terasszal rendelkező helyre, amit valaki rögtön elkeresztelt makk vii-nek. Végül is miért ne, mi még láttunk képet hatodik (VI) Leninről is...  Ez volt az a pont, amikor a Nap ismét rettenetes erővel sugározta magából melegét, gőzölgött az aszfalt és gőzölögtek az átázott ruhák is, cuppogtak a cipők, a zoknik. Tábort vertünk hát és betértünk egy kávéra, üdítőre, valamint ha már megálltunk akkor ettünk is valamit, ja és kiteregettünk :

kihordtuk az intézmény padjait..

       A többi fotót most itt nem tesszük közzé, de kihasználtunk minden létező bokrot, táblát, kerékpártárolót. Ahogy végeztünk megérkezett a helyi vagány golfos srác, aki nagy lendülettel fordult be a murvás placcra, és száguldott keresztül a legnagyobb tócsán. A víz az autó kerekei nyomán szétnyílt és tartalma repülve indult  meg a kiteregetett ruhák felé, nos hát majdnem kézbe kerültek a botok... Mivel mi jó szándékú emberek vagyunk, hangos kurjongatásokkal biztattuk, amikor újra elindult, hogy csak kifelé is ilyen vagányan. Úgy tűnik komolyan elhitte, hogy a rajongóivá váltunk de a vagányságból próbálkozás, majd felsülés lett..., aztán még tett néhány kört egyedül, majd a haverjaival együtt. Mi közben különleges látványossággá lettünk a településen, úgy látszik észrevett bennünket a helyi szerver is :) és mint másnap kiderült mi voltunk a helyi téma :)

              Az idő, ahogy a költő mondta haladott sietve és ugyan a patak habjain még nem piroslott az este, de mivel megszáradtunk és várt még ránk egy hegy, hát elindultunk. Nagyon kíváncsian vártuk már azt a különleges hegyet, amit egy hősről neveztek és általában együtt ábrázolják az anyósával. Na ki az? Nem más ő, mint Szent György és általában vele van a sárkány is, akivel harca volt, de győzött :) Helló Dudi mami, nekem szerencsére nincs ilyen dolgom, vagy mégis ..... :))

           Elhagytuk a települést és megindultunk a hegy felé. Robitól helyi idegenvezetést kaptunk, melyik iskolába járt, merre játszottak, hol van igazán finom savanyú víz, bár a víz említése nem töltött el bennünket nagy örömmel. Aztán elértük a hegyet, ami azt jelentette, hogy újra mehetünk felfelé kis ösvényeken, meredek emelkedőkön. A gyönyörű tájat hol feldobta néhány szép ház, hol lehangolta egy-két soha el nem készült, az időtől tovább pusztított hétvégi lak.  A Nap ragyogott, a föld nyomta magából a párát, szóval  igazi dzsungeltúra lett a mi kis kirándulásunkból. Italkészleteink már a végét járták amikor Robi gyermekkori emlékeiből előtört, hogy van itt egy szuper forrás alig pár méterre az úttól. Hát a pár méter időközben "megnőtt", a forrás pedig kiapadt :))

             Miközben ezen derültünk, a távolból halk moraj hallatszott, amivel kapcsolatban egy pillanatig azt gondoltunk csak valamelyikünk gyomra korgott, de aztán felnéztünk az égre és nem tűnt szimpatikusnak a látvány. Feltámadt a szél és ilyet aznap már tapasztaltunk, aminek nem lett jó vége. Szerencsére nem olyan messze ott volt egy menedékház, ahová egyből be is tértünk. Ott álltunk a verandán és felkészülve vártuk az esőt, az összefüggő felhőtakaró fenyegető színbe burkolta a velünk szemben levő Csobáncot:

reggel azzal a heggyel kezdtünk

az eget fürkészve felkészülten várjuk az újabb vihart

        Mivel nem tudtuk pontosan mennyi van még hátra a célig - ami Robi nagybátyjának a pincészete a Boksay pince, ide kattintva te is megnézheted, - ahol a vacsora és a szállásunk is vár, kedves barátunk telefonált, aztán beszélgetés közben az arca némi pirosságot öltött magára, mert mint kiderült nem oda kell mennünk, ahová ő gondolta, hanem egy másik helyre, vagyis újratervezés következett. Visszafelé kell mennünk! A hírt többen így reagálták le:

       De most, amikor már itt vagyunk az orgonáknál? Itt állunk a jégverem közelében? Most amikor mindjárt nyakunkon az újabb vihar? Na most mi legyen? Várjunk amíg elvonul a vihar szólt a döntés, de a vihar csak nem jött közelebb. Eltelt vagy fél óra és még mindig semmi. Na ebből aztán elég volt, induljunk el, lesz ami lesz, hiszen nem várakozhatunk itt órákig. 

         Így is lett és nem bántuk meg, hiszen újabb élményekkel gyarapodtunk:

eldőlt orgonasípok

az orgonasípok lábánál...

            Ha már megnéztük az orgonasípokat, akkor "Menjünk tovább egy rövidebb úton!"- javasolta Robi, hiszen arra, innen már csak 50 perc a cél. Közben ezt láttuk:

No ez az 50 perc bizony ráragadt a barátunkra, mert olyan utakon mentünk, ahol utoljára talán ő járt húsz évvel ezelőtt. Azóta persze benőtte mindenféle bokor, elfoglalta az utat a rekettyés, mindenféle tövises növények. De áttörtünk mindenen, szóval újra van már út. lehet menni kirándulni!!

Kiértünk egy pihenőhöz, ahol Robit megkérdeztük mennyi idő a célig, ő csak feltette a kezét..... 50 perc :), az előtte levő üveg tartalmazta az összes italkészletünket:

           Itt viszont már volt lefelé út, és bátran meg is indultunk rajta és amikor már azt hittük sosem lesz vége, akkor rátaláltunk a körútra:

         Tovább mentünk hát, kilométerről kilométerre hagyva magunk mögött a hegyet ereszkedtünk le a lankás oldalon, majd újabb házak tűntek fel, aztán emberek is. Egy találkozás különösen tanulságos volt, ami az idő és a távolság viszonyát illeti, hiszen megtudhattuk, hogy a távolság itt a hegyen annak a függvényében csökken milyen gyorsan megyünk. Vagyis a célunk, mint megtudtuk kb 5 km még, de ha gyorsabban haladunk akkor kevesebb is lehet. Mi az időre gondoltunk volna, de erősítgették, hogy bizony a távolság. Mondjuk az asztalon ott volt a hegy leve, mi viszont most még megelégedtünk a oroszlánfejes kút áldásával is, amiről megtudhattuk később, hogy volt időszak mikor 3 hónapig nem esett eső a hegyen, de a kútból ugyanúgy folyt a víz.

Sanyi és Robi a kútnál

           Innen már aztán valóban csak néhány perc volt az aznapi cél és hogy ott mi történt, arról szól majd a következő rész, amiből kiderül hogyan szaporodik meg a rétes, milyen a hegy leve, hogyan készül a bodza és az ürmös bor, aztán jön a medve barlang :)