Faterok botokon 1. epizód a busztól a Csobánc váráig

          A sok halogatás, időpontcsúsztatás után végre eljött az újabb megmérettetés napja, és az összeszervezett baráti faterok társaság kezébe kapta a túrabotját. A cél nem más, mint leküzdeni az őrzőket, vagyis a Balaton-felvidék híres tanúhegyeit!

         A Badacsonyt már korábban bevettük, de még erősen állt a Csobánc, a Szent György-hegy és a Gulács!  A kihívás bár nem tűnt nagynak, de mégis olyan huzattal támadt ránk, hogy már az indulásra a tizenöt fős csapat tizenegyre fogyott. 

Ott álltunk hát tizenegyen a veszprémi buszpályaudvaron, mi "öregek" kezünkben a már korábban kiérdemelt túrabotjainkkal, amelyekre az első túrázók vágyakozó tekintetei szegeződtek. Szinte hallani lehetett a legbelül feltett kérdéseiket, hogy vajon kiérdemlik-e azt a tisztességet, hogy nekik is legyen majd saját, Ati által lemetszett és kézre idomított túrabotjuk. Túl voltunk ekkor már a EU parlamenti szavazáson, így mint kötelességüket teljesített állampolgárok vehettünk búcsút feleségeinktől és gyermekeinktől, hogy bevessük magunkat a vadonba, hátunk mögött hagyva az ismert civilizációt..... Az otthon melegét, feleségeink kedves szavait felcseréltük a hegyek és völgyek kihívásaira, "zordon és marcona" férfi társaságra, a természet szeszélyeire :)

Megérkezett a busz, felszálltunk és valami hihetetlenül döbbenetes dolog történt. Olyanokból akik már szinte évtizedek óta nem utaztak autóbuszon, mint valami varázsütésre tört elő belőlük pavlovi reflexként az osztálykirándulások során beidegződött busz -szendvics kajálás összefüggés. Előkerültek az üdítők, jegeskávék, szendvicsek, a modernebbeknél a mekis kaja, kóla és a régmúlt történetei. Persze annyiban már mindenki fejlődött, hogy a szemét nem maradt a buszon, az út végére pedig már kezdett megjelenni a klasszikus elfehéredős, most álljunk meg jelenség is!

A lényeg, hogy megérkeztünk Diszelbe, amely települést 1329-ben még mint Dyzl-t jegyez fel a történelem krónikása. Ahogy beléptünk a faluba megütötte a fülünket a csend! Senki nem volt az utcákon, a rendíthetetlen tizenegy pedig, mint a modern hősök megindult, hogy elfoglalja a település fölé magasodó Csobánc várát. Azt a várat, amelyet soha nem tudott elfoglalni a török és bizony a császári hadseregnek sem sikerült megbirkóznia hússzoros túlerőt képviselve sem a maréknyi, alig 60 főt számláló védőkkel. De aztán jött a béke és a vár falai, amelyek nem adták meg magukat az ostromló seregeknek, egy nap hangos robbanást követően omlottak le, magukba temetve méltatlan sorsuk mélységes csalódását. Az emlékezés zászlaja azonban büszkén hirdeti a romjaiban is nagyszerű vár dicső históriáját és persze most már arról is suttog a szélben lengedezve, hogy erre jártak a Faterok botokon! Ha nem hiszed el kedves olvasó, akkor magad is hódítsd meg a várat és hallgasd meg a zászló szavát! 

Amíg feljutottunk, addig bizony sokszor eszünkbe jutott, hogy az ostromlók kezükben szablyákkal, létrákkal szaladtak felfelé a meredek emelkedőn, majd sokan közülük szó szerint fejvesztve hullottak alá. Persze az sem volt életbiztosítás, ha valaki ingatag lábakkal próbált haladni a meredély szélén, mert bizony egy rossz mozdulatot követően a nagy sebességű szabadesés lett a jutalma. Viszont biztosan nem vittek a hátukon váltás ruhát, elemózsiát, innivalót és talán annyi súlyt sem, mint amennyit néhányan közülünk már szervezetbe építve :) 

Mindig van abban valami izgalmas, amikor az ilyen helyeken elmereng az ember, hogy milyen lehetett itt egykor az élet, milyenek lehettek a hétköznapok, amikor nem a kalandfilmekből ismert vitézi romantika hatotta át a falakat. Már éppen kezdtük volna szervezni a vitézi játékokat, amikor Sali száját elhagyta  az indulásra felhívó szózat és megkezdtük a vár elhagyását átadva azt az utánunk következőknek. De azért nézzünk még egy kicsit körül:

Jó kilátás, ragyogó idő! Itt még igen....

Vár állott, most kőhalom....

Joci elfoglalta a várfalat és jól láthatóan mutatja, hogy az első hegy megvan!

Vajon hányan nézhettek ki már rajta?

A rendíthetetlen tizenegy :)

Közben Sanyi a fejemre nőtt, vagy kipattant a fejemből, mint Zeuszéból Pallasz Athéné :)

 De merre is kell menni?
        Az biztos, hogy a hegy másik felére akarunk lejutni, keressünk hát egy ösvényt! A GPS mutat is valamit, csak nem ott ahol mi vagyunk, de semmi gond megindultunk lefelé és lett ösvény is, bár néhány helyen csak utánunk! Folytatás következik....