Tengerre magyar avagy a Gemini újra szeli a habokat!

          Április, tavasz, napsütés, szél, barátok, Balaton, kikötő, vitorláshajó ezek voltak a hozzávalók a vasárnapi délutánra és hogy micsoda élmény lett belőle? Na erről fog szólni ez a fotókkal kiegészített "néhány" sor.

              Kedves olvasók, hányan sikáltak már közületek hajót a téli tárolás közben a szél által a legkisebb rést is megtaláló és azokon keresztül lerakódó szennyeződés eltávolítása céljából? Aki már csinálta az tudja, hogy bizony ez néha akár az extrém sportok közé is felvehető tevékenységek körébe is tartozhatna, de esetünkben azért inkább csak a magyar curling válogatott edzésére hasonlíthatott, ahogy a nyeles sikálókefe járt a kezekben. Az általános kommunikáció a következő mondatokra redukálódott: Siess már, mert felszárad a cucc! Még vizet, most sikáld! Erősebben, gyorsabban! Szerinted azt majd a szél viszi le? A kötél az eredetileg is fekete színű azt nem kell! Na jó az utóbbi mondat így nem hangzott el :)

A sikálásban résztvevők képeit kérésükre most nem közöljük, hátha a továbbiakban ugyanezt a tevékenységet az otthonaikban is nekik kellene ellátniuk.  Közben volt olyan is aki már előre megpróbálta elfoglalni a kapitányi pozíciót, de nem volt elég nagy rá a sapka:

               A röpke órás sikálás eredményeként vállalható tisztaságú vált fedélzetet megszemlélve a kapitány kiadta a parancsot az elkötésre és tolató üzemmódba kapcsolta a 43 lábas ( figyelem nem 43 lábú ) remekművet. A motorok felhördültek, a hajó megindult és az ügyes kormányzásnak köszönhetően korrigálás nélkül álltunk irányba. 

- Előre!- hangzott fel az úttörőcsatunkról is ismert vezényszó. 

Na ahogy kiléptünk a kikötő jótékony takarásából éreztük, hogy nem csalt meg bennünket a szemünk ez bizony hujjogatós menet lesz, mert már ott is volt a vitorladagasztó szél. Nagy lendülettel beálltunk a megfelelő irányba és a "legénység" már húzta is fel a fővitorlát, aztán jöhetett az orrvitorla is.

- Kapaszkodj!- szólt Géza kapitány és a Gemini elkapta a szelet, hogy megmossuk rendesen az oldalát egészen az alumínium lécig. Bertold fiam ezt kb. így nyugtázta:

-  Na tessék állok, pedig igazából fekszem a fedélzeten!

- Majrévasba kapaszkodj!

A magam részéről kitámasztottam a fedélzeti lejáróban és megkérdeztem hány fokos a víz :), majd örömmel vettem tudomásul, hogy bizony már 15 fokot is elérte a tó vízének a hőmérséklete, ami azért már az úszható kategóriába sorolható jegesmedvééknél. Szauna után nem rossz, de most azért még nem vágyok rá annyira, így úgy döntöttem nem hagyom el a hajót.
           Szóval hasítottuk a vizet őrült iramban, miközben a velünk szembejövők sem akartak lassítani, vagy ők is csak így mosatják a hajójukat? Úgy tűnik ez a hajósnép nem szereti azért annyira a hajósúrolást és inkább teljesen oldalára döntik a hajót, hogy a víz és a sebesség elvégezze a dolgát....
Géza kapitány némileg aggódva figyelte az eget és a vizet, majd kiadta a parancsot a segédkapitányának, hogy irány Balatonalmádi, ha már egyszer ma ünnepli a várossá lételét a település!

Maradjunk annyiban, hogy az út csak néhány pillanatnak tűnt és Gergely fiam meg is jegyezte, hogy szerinte talán kocsival sem érhettünk volna ide hamarabb, szóval téptünk ezerrel. A Gemini nagy hajó így parkoláshoz is elég nagy helyre van szüksége:

Sikeresen megoldottuk a feladatot, ugrás a hajóról, irány a sokadalom, ahol sorra futottunk bele  régen nem látott ismerősökbe. Finom limonádé a Capriban, ha több időnk lett volna akkor nem hagytuk volna ki a nagyszerű pizzát sem. Ha kedves olvasóm Balatonalmádiban jársz, ne hagyd ki!
             Az idő azonban itt is mint mindenhol haladt tovább a maga útján. A szél úgy gondolta egy kicsit nagyobb sebességre kapcsol, ami jelentősen befolyásolta a mi véleményünket is az indulás időpontját illetően.
Visszaléptünk a hajóra, eloldottuk a köteleket, búcsút intettünk Balatonalmádinak és felrántottuk a vitorlázatot. Élesbe álltunk és kezdődhetett a futam. Julcsi lányom magára tekerte a kapitányné Mónitól kapott plédet és az esélyeket latolgatta a viharral kapcsolatban:

Majd rövidesen újra feltekintett az égre és ezt látta:

A szél pedig egyre jobban fújt, a hullámok is erősödtek, a hajó oldalsó stabil fekvésben száguldott a Balaton csodálatos vízén, majd egyszerre feltűntek a kikötő körvonalai.  Dobtunk egy bal kanyart, szabadon engedtük a szelet a vitorlából, lerongyoltunk és átváltottunk a kikötőbe érkezés üzemmódba. Beindultak újra a motorok, hogy elfoglalja a hajó újra a jól megérdemelt kikötőhelyét. Pufferek ki, egy ember előre, egy ember a biztonság kedvéért csáklyával álljon készenlétben a segédkötélnél, ha nagyon tolna le minket szél kiáltotta a zúgó "szellőben" a kapitány. De valóban csak a biztonság kedvéért volt ezekre szükség, mert csont nélkül parkoltunk le.
Hogy elmennék-e újra? Hát persze, akár már ma! Mert a Balaton, a barátok, a jó társaság, egy vitorlás és hozzá jó szél, csak nagy élményt jelenthet. Persze ragyogó napsütésben ez fokozottan érvényes!
Végezetül még egy kép a hangulatról:

Badacsony, ahol a bazaltorgona terem

          Ragyogó vasárnap reggel ugyan 1 órával korábban a tervezettnél, hiszen át kellett állítani az órát, de ettől függetlenül lendületes ébredéssel indult a nap nekünk felnőttek számára. A konyhában nem túl halkan zúgott a robotgép, pirult a hús a serpenyőben, de a gyerekek alvóberendezését ez sem zavarta meg, így kénytelenek voltunk finoman felrázni őket, hogy bizony itt az idő, irány a hegy illetve előtte a vasútállomás. Nagy fiunk első kérdése persze az volt vezethet-e ő, ha már egyszer van jogosítványa, ami nem kevésbe került, főleg, hogy neki kellett kigazdálkodnia a jelentős részét. S, hát milyenek vagyunk mi szülők, most persze, hogy megengedtük. A gyors csomagolást követően bepattantunk az autóba és megcéloztuk Balatonalmádit. A vasútállomáson sikerült teljes zavarba hozni a pénztáros hölgyet, hogy végül is hány főre szóljon a családi jegy 3, 4 vagy 6 fő, ki kivel van? Ennyi nagycsaládos együtt egyszerre, valami egyesület, vagy ennyire népes a baráti társaság? Pedig most nem is voltunk sokan, csak pár család, igaz az átlagosnál magasabb gyermekszámmal képviseltetjük magunkat a magyar társadalomban. A kalandok pedig elindultak. Kiderült, hogy drága lesz a parkolás, ha nem állunk át gyorsan másik helyre, a csapat egyik része kényelmesen grasszált, miközben már bemondták, hogy mindjárt itt a vonat, így lett némi futás is a dologból. Úgy tűnik ez a futás bejöhetett mindenkinek, mert visszafelé már mindannyian csatlakoztunk a sportolók köréhez, de erről bővebben majd a végén. A vonatút nagyszerű volt, a jegykezelő az első pillanatban átlátta, hogy átláthatatlan lesz számára követni az egyes családok csoportosulási szokásait lévén, hogy mivel mások is voltak a vonaton nem sikerült egy vagonba zsúfolódnunk. Levonta a következtetést, aki úgy néz ki mint egy kiránduló az velünk van. A kezdeti sokk hatásból fakadó feszültségét az induláskor belefújta a sípjába és mosolygósan lépkedett tovább a vagonok kevésbé fényesre tisztított padlózatán, amelyen hiába próbált megcsillanni a kissé matt felületű ablakokon keresztül beáramló napfény.

           Röpke egy óra alatt átértünk Badacsonyba. Lekászálódtunk a vonatról és már vártak is bennünket " Brother-ék" akik munka dolgok miatt autóval érkeztek az indulási pontra. A csapat egyik része kávéért kiáltott, a másik része mellékhelységért, végül megegyeztünk, hogy inkább induljunk felfelé. Felmutattunk a messzi távolban magasodó kráter peremére, hogy bizony bármennyire is furcsának tűnik ott fent van a célpont, a Kisfaludy kilátó.  Nem hatottak meg bennünket az esdeklő tekintetek, a kétségbeesett nyögések, hogy hol van a kiránduló busz, hol van a mozgólépcső, vagy legalább valami szekér, határozott léptekkel elindultunk. Megcéloztuk Szegedy Róza házát és megindultunk a  sárga vonal jelzésen először csak egyenesen, majd egy kanyar után némi emelkedőt követve felfelé. Aztán egyre meredekebb lett az emelkedő, a Nap egyre jobban sütött, mi pedig egyre jobban kezdtünk nekivetkőzni, majd kitágult pórusainkon áttörtek az első izzadságcseppek. Van valami különleges az szervezet által kitermelt első verejtékcseppekben, megjelenik bennük az izzás, a leküzdött út és ilyen környezetben az a gondolat is, hogy mennyi munkát és gondoskodást igényel a szőlőtermelőktől, borászoktól az, hogy a poharunkba kerüljön pár korty ragyogó bor. 

             Nagy lendülettel haladtunk hát felfelé, amikor felhangzott a bűvös hang, hogy bizony most már nagyon kellene keresni egy mosdóval felszerelt helyet, így hát betértünk a Szeremley borház és étterem táblával jelzett épülethez, ahol ugyan még nem voltak nyitva, de meglátva nem kis méretű csapatunkat és bevetve némi meggyőző erőnket kinyitottak. Eljött hát végre a kávé és mellékhelységek után kiáltók vágyainak a beteljesedésének az ideje, meg persze azoké is akik a hegy leve iránt is érdeklődést mutattunk. A gyerekek megcélozták a jól felszerelt játszóteret, a felnőttek a teraszt, majd a rövid kitérő után jöhetett az igazi emelkedő. Rögtön a parkoló fölött ott fekszik a Rózsa kő, ahonnan csodálaton rálátás van a Balatonra. Miután sikerült betelni a látvánnyal, tempósan haladtunk tovább a kilátó irányába. Hát bizony a lépcsők valóban olyanok, mint kitörés után, némelyiknek kényelmes a magassága, némelyiknél még a felnőtteknek is térdig kell emelni a lábát, hát még a babakocsit, amiben Fruzsika utazott. De leküzdöttünk minden akadályt és megérkeztünk a csúcsra, amelyen ott magasodik a 18 méter magas Kisfaludy kilátó.

Aminek a lábánál készült egy kis csapat fotó:

Fentről pedig többek között ez látható:

Valamint  ez:

 És ez:

Na meg persze ez:

Kedves kirándulótársunk pedig végre közelről is megszemlélhette a Papod tetejéről már látott "bányatavat", amit sikerült tetézni azzal, hogy a nádas most "tuti, hogy az ott egy legelő" lett, amire az általános derültségben a válasz csak annyi volt, hogy bizony, bizony ott legelnek a halak.

              Előkerültek a táskákból a szendvicsek, különféle italok és sajnálattal megállapítottuk, hogy az idénynyitó kubb rendezvényünknek nem itt lesz a helyszíne. Hogy mi az a kubb? Mindenképpen érdemes megnézni ezt az oldalt: www.kubbclub.hu Csak kattints rá és újabb élménnyel leszel gazdagabb, mi már rákattantunk és benne vagyunk!

A rövidnek nem nevezhető fújás, nyújtás, evés-ivás, beszélgetés, pihenés kombinációt követően úgy döntöttünk irány a lefelé. A csapat egy ponton tudatosan kettévált - aztán véletlenül majdnem háromfelé - mert a felfedezőbb kedvűek egy másik utat követve célozták meg a találkozási pontnak megjelölt Rózsa követ. Onnan egy rövid mosdó megállót követően meg sem álltunk a strandig. Itt a virágoktól tarkálló fű láttán többekből egyszerre szakadt fel a kiáltás, megvan a kubbpálya! Nem marad el a játék, ha már egyszer fel- és lecipeltük a hátizsákokban részekre osztva a készleteket.

               Saliék kijelölték a pályát és indulhatott a parti party. 

Közben a társaság néhány tagjának egy korábbi vonattal el kellett indulnia, míg a többiek búcsút intve tovább élvezhettük a Balaton csodás szépségét és a Kubb játékélményét! Természetesen voltak akik megkóstolták az "őshonos" balatoni hekket és a tejfölös sajtos lángost, meg a fagyit. Többen átadták magukat a napsütésnek és  D vitamin kúrát vettek, mások élénk beszélgetéseket folytattak, a gyerekek pedig bevették a játszóteret. 

             Az idő aközben haladott sietve, mi pedig úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg, hogy a Balaton habjain pirossá váljon majd az este, így átmentünk a vasútállomásra megváltani a jegyünket, ahol kiderült, hogy ezt a szándékunkat majd csak a vonaton fogjuk tudni megtenni. Hát már láttuk előre a jegykezelő arcát.  :) Ahogy ott állunk, álldogálunk, beszélgetünk, egyszerre nagy lendülettel megérkezett a vonat. Nagy nyugodtan megállapítottuk, hogy ez biztosan nagyon gyors, hogy meg sem akar állni. Azonban ahogy elkezdett fékezni bevillant a  felismerés, hogy ugyan a vasútállomáson vagyunk, de a vonatra nem itt kell felszállni. No és ekkor vált a futás tömegsporttá a számunkra is! A leggyorsabbak megmarkolták a kapaszkodókat, hogy ha kell akár erővel is visszatartsák a vonatot, míg a hegy leküzdését még a lábukban érző, lassabban poroszkálók elérik a peronon álló szerelvényt. Mindenki feljutott! A jegykezelő először határozottan látta, hogy mindennel elboldogul, majd néhány pillanat múlva megkérdezte: Biztosan nem volt nyitva az állomáson a pénztár? Mi akik még voltunk úttörők éreztük, hogy segíteni kell és együtt számoltunk, osztottunk , szoroztunk majd megszületett a végeredmény. Teljes győzelem! Mindenkinek lett jegye, ráadásul kifizetve. Bár volt egy pont amikor úgy tűnt összeomlik a rendszer, de a gép végül sikeresen kiadta az összes jegyet. 

               A lenyűgöző Balaton partján haladó vonat ablakából bámultuk a szebbnél szebb helyeket, amelyek már kezdenek megéledni, hogy amikor eljön a nyár csordultig megteljenek. Aztán majd jön az ősz és újra útra kelnek a kirándulók, hogy élvezzék a nyugalom és csend csodálatos harmóniáját! Néhány pillanatnak tűnt csak az út, megérkeztünk Balatonalmádiba és megállapítottuk, hogy ez egy csodaszép nap volt. Búcsút intettünk egymásnak, közlekedési eszközeinkbe szálltunk és irány az otthon, mert bizony a gyerekeknek még tanulniuk kell és persze feldolgozni az élményt. Az utat és a túrát mindenkinek csak ajánlani tudom, akár egyedül fedezné fel a szépségeit e tájnak, akár csoportosan vágna neki biztosan nagyszerű élményekkel lesz gazdagabb!

Ui. A fényképezőgépet senki ne hagyja otthon! Mi elkövettük ezt a hibát, így a többiek képeire egy kicsit várnunk kell, ha megérkeznek akkor lehet, hogy lesz ebből még egy második rész is...

Ne feledjétek a jelszót: Utazz Magyarországon, mert Magyarország szép!

Kirándulás a Papod hegy tetejére, hoppá egy kilátó

         Végre tavasz van! - kiálthattunk volna fel, ha eddig nagyon elzárt volna bennünket a tél. Szerencsére azonban a téli időjárás eddig sem volt nagyon kellemetlen, viszont, hogy februárban 15-17 fokokat mérjünk a Celsius skálán azért az se teljesen megszokott.

Azonban, ha már így van, akkor szombat este tíz után egy gyors megbeszélés békés természetű Salamon barátainkkal és megszületik a döntés, hogy vasárnap célozzuk meg közösen a Papod hegyet, amit Manniék - Reni nővére - már felfedeztek, ráadásul szombaton délelőtt Reninek Hédi is arról mesélt, hogy onnan még a berhidai templomtorony tetejét is látni. Nos akkor gyakoroljuk majd a friss levegőn sétálás mellett a messze nézést is :).

Szóval vasárnap csodás reggelre ébredünk, ragyogott a Nap, lágy szellő lengedezett, a levegőben a tavasz frissessége, finom melegszendvics, tejeskávé, egy kis maradék születésnapi torta, aztán gyors pakolás. Majdnem a tervezett időpontban indultunk el, de hát be kellett még ugrani a boltba, mintha valami világkörüli útra indultunk volna el és a szemetet elvinni a szelektívbe - az egyik kedvenc szórakozásom- aminek remélem valóban van haszna.

Találkozási pont egy áruház parkolója, aztán együtt irány Hárskút! Közben az időjárás némileg megváltozott. A Nap behúzódott a közben megérkező borús felhők mögé és a szél is kicsit határozottabbra vette a "kommunikációját". De minket semmi sem tántoríthat el, elvégre hoztunk magunkkal kabátot! Így némileg szorosabbra húztuk a felszerelést és megállapítottuk, hogy most bezzeg eltalálták az időjósok a Dunántúlra vonatkozó időjárást, bár igaz csak késő délutánra szólt volna a beborulás, de ennyi belefér. Nekivágtunk hát legfiatalabb versenyzőnkkel együtt:

A fiatalok és a legifjabb

Ezek a kirándulások azért is nagyszerűek, mert közben szuper jókat lehet beszélgetni, friss levegőn vagyunk és a kicsit felkapottabb helyeken teljesen idegen emberekkel köthetünk "láttuk már egymást valahol" kapcsolatokat. Fantasztikus volt látni, hogy fiatalok és idősek egyaránt örömmel járják az erdőt és fedezik fel a rejtett titkokat,egyre edzettebbekké válnak, és közben ilyen fák néznek le ránk:

Némi sár, Gergő egyik helyen bokáig merült bele és majdnem a cipőjét adta zálogba az erdő számára :), majd egy kisebb emelkedő leküzdése után, aminek a legyőzésébe a gyerekeknek besegített a sok finomság amit a táskák rejtettek megérkeztünk a Vitéz Bertalan Árpád kilátóhoz:

Ott álltunk hát a Bakony második legmagasabb pontján, amire felépítettek egy több, mint 19 méteres kilátót, és innen kiválóan látszott még ebben az időben is a Badacsony, a Csobánc, a Somló:

Volt köztünk olyan is aki felfedezte, hogy a távolban jól kivehető egy bányató. Majd csodálkozva fokozta a dolgot, hogy bizony jó nagy egy bányató. A hatás: a kilátó megremegett a többiek nevetésétől, mert az a hatalmas nagy-nagy bányató nem volt más, mint :

Segítsek? B-vel kezdődik és alaton a vége :), ahol a többiek szerint halat és vizet bányásznak nagy mennyiségben....
Persze a kilátóból lefelé jövet volt olyan inkább aki - persze biztonságos magasságból - szerette volna a mászást választani, de fő a biztonság és a jó példamutatás, így csupán az alsó szint került  megmászásra:

Egy rövid pihenőt követően és azért mert az időjárás sem volt már olyan kedves hozzánk, elindultunk visszafelé. Halk lépteink és visszafogott beszélgetéseink nem akármilyen eredményt hoztak a számunkra, ugyanis az egyik kanyarban hirtelen szarvasok futottak át előttünk, akiket valószínűleg a felfelé igyekezők hangos zihálása riasztott meg :) Mindig rácsodálkozom ezekre a nagyszerű állatokra, ahogy könnyedén száguldanak keresztül árkon bokron, nem hiába vágyakozott arra a zsoltáros, hogy legyenek olyanok a lábai, mint a szarvasé, szinte repültek, mint a szél.

Mindenesetre ma is igaz lett, hogy visszafelé valahogy ugyanaz az út rövidebb, mint odafelé :) A domb aljában pedig összefutottunk egy másik kedves baráti családdal a Petrikékkel, akik akkor indultak felfelé. Rögvest tartottunk egy nagy ropi tanácskozást, főszakértőnk Abigél is megerősítette, hogy kiváló fajta ropit sikerült vásárolni reggel a boltban:

 Innen aztán már csupán néhány perc és újra a modernitást jelentő autókba ugorva gurultunk vissza Veszprémbe. Majd az igazi tavasszal, amikor már zöld minden és szikrázóan süt a Nap, a frissítő tavaszi zápor után újra jövünk!

Karolina, egy igazi élmény

                   A néhány napos bikali pihenésünk megkoronázásaként úgy gondoltam meghívom a feleségemet egy nagyon egyedi hangulatú, különleges helyre. Veszprémiként amúgy is sokszor szoktunk csak úgy sétálgatni Balatonfüreden és élvezni a Balaton látványát. Ábel barátommal nemrégen az egyik balatonfüredi kávézóban beszélgettünk, egy újabb célponttal lett gazdagabb az a tárház amelyekbe azokat a helyeket teszem, ahová Renivel is szeretnék elmenni. Akkor egy nagyszerű fehér teát ittam, így most valami mást akartam kipróbálni.

                   Szóval itt, amikor belépsz az ajtón vendég vagy a szó igazi értelmében. Mosoly és köszöntés fogad, sőt, ha a tulajdonosok közül ott van valaki akkor tőle még külön is kapod ezt a sok helyen már sajnos kihalt kedvességet, ami egykor minimum volt. Belépve megérint a friss pörkölt kávé kellemes illata, a szemedet lenyűgözik a csodálatos sütemények, amelyeket látvány szempontjából még az abszolút háziasan rusztikus jelzővel lehet illetni. 

Érzed, hogy a kérdés nem az lesz eszel-e belőle, hanem, hogy melyikből! Engem beszippantott a rendszer és nem bántam meg, de erről majd később :) Tehát te döntesz jobbra a kényelmes székek vagy balra a kényelmes fotelek közül választod ki a következő percek, órák üldögélésének helyszínét, de ha inkább a Balaton felől lengedező lágy szellőt szeretnéd érezni az arcodon akkor bekapcsolják neked a melegítő gombát, kapsz egy takarót és beburkolózva gyönyörködhetsz a tájban. Mivel mi már túl voltunk egy siófoki nagy sétán, így a benti foteles részt választottuk.

Gyors rendelésfelvétel, gyors, de nem az a rohanós, kapkodós kiszolgálás és betölti a helyet a nyugalom. Ma cappuccinora szavaztunk mind a ketten ami igen jó döntésnek bizonyult. Nagyszerű, harmonikus az ízvilága, ragyogó a tejhab és szép.

A süteményekről árad, hogy nem pumpával és egyéb térfogatnövelőkkel lettek alakítva, hanem a  természetes anyagtartalmuk teszi őket ilyen méretessé, na meg a szeletelő kés. A magam részéről a kihagyhatatlan Zsófi néni kedvence nevet viselő süteményre szavaztam - Reni most valahogy nem kíván süteményt enni, hiába ki kell pihenni a birtok ellátását is - amit már elsőnek kiszúrtam és bizony csak egy dolgot bántam meg, hogy a fényképezőgépem, sőt a telefonom is a kocsiban maradt. De legközelebb ezek nélkül nem megyek be :)

Amikor megérkezett és a tányéralja hozzáért az asztal lapjához, a kezem pedig elindult a villa felé, Reni kék szemeiben jól olvashatóan megjelent az " Ugye megkóstolhatom?"  kérdés és bár javasoltam, hogy kérek még egyet - majd önzetlenül megeszem a maradékát - de az Ő most csak egy kicsit kér mondat lerombolta a tervemet. A kicsi sok esetben bizony relatív fogalom.... Az egész szinte elolvad a szájban, olyan fantasztikus módon szabadulnak fel az ízek, a lágy túró, a savanykás barackíz, a roppanós talp hmm... közben találtam egy képet róla a neten, köszönet a készítőnek :)

Kényelmesen beszélgetünk, olvassuk a kávézó történetét, saját néhai nagyszüleink jutnak eszünkbe, aztán a tudatosság fontossága, a jó hozzáállás, a törődés.

Közben vendégek jönnek és mennek, fiatalok és idősebbek, a falakon karneváli maszkok, az egész rendkívül kellemes. Jót nevetünk a SPEIZ-on, mert jóleső és emberi és teljesen illik ide, mert itt minden olyan emberi. Az egész hely erről szól és ettől olyan jó!

Az étel és itallap pedig nem csupán felsorolást tartalmaz, hanem kihagyhatatlan történeteken keresztül leírt történelmet, amelyet elolvasva egy kicsit mi is részesei lettünk a családnak.

Köszönjük, ide még úgy érzem sokszor visszatérünk!

Hová is? http://www.karolina.hu/

És most jön a ráadás, kattints a Balatonfüred feliratra:
Balatonfüred

Egy pihenés margójára

        Feleségem fárasztó félévi vizsgái után ( 4,92 eredménnyel zárt ) úgy gondoltuk egy kis pihenést megengedhetünk magunkat, így a gyerekeket hátrahagyva - egy fantasztikus nagymamára - célba vettünk egy olyan helyet, ahol egyszer már kiváló napokat töltöttünk el. Ráadásul az elmúlt 2 év alatt nagy fejlesztések zajlottak le a birtokon és elkészült egy új szárny, amely a pihenés új dimenzióját nyitotta meg. Az indulás előtti napokban megérkezett az első hó és véget ért a tavaszias tél, de a lelkesedésünket nem törte meg, hiszen így legalább jobban fog esni a szauna és gőz forrósága, a jacuzzi izomlazító melege. Szóval irány Bikal a Puchner birtok,azon belül a reneszánsz Palota. Útközben egy rövid megálló Siófokon egy nagyszerű kávéra a víztorony tetején található kávézóban. A kilátás csodálatos, legalábbis amikor nem ér össze az ég és a víz a köd miatt, de most a Balaton közepénél ez a helyzet, így elképzeljük, de a hűvös idő miatt a külső keringőről behúzódunk a forgó kávézóhelységbe. Gyors kiszolgálás, finom ízek, jól eső érzés megkezdeni a pihenést. Persze nem úszom meg a szemközti plázát sem és egy újabb pár cipővel gyarapodik a család hölgy tagjainak a szekrénye...
         Odacsúszkálunk az autóhoz, indulás tovább és hamarosan beérünk a havas zónába, nos itt tényleg havazott állapítjuk meg, miközben ügyesen próbálunk manőverezni a szembejövőkkel együtt. Hiába a szél az már csak ilyen, hordja a havat amerre tudja. Dombóvár, balra letérünk, mint kiderül egy elágazóval hamarabb, az utak állapotát tekintve inkább visszafordulunk, mintsem a térképen rajzolt kacskaringós vonalon ereszkedjünk majd le. Ismét Dombóvár, újabb lefordulás, körforgalom egy templom körül, nagyon vallásos hely lehet, hogy folyamatosan megy itt a körmenet, mi is teszünk egyet, majd miután nem találunk táblát és a GPS is lassan akar eszmélni, inkább maradunk a klasszikus megkérdezzük az utca emberét módszernél. Reni szerint a jégpáncélos út lesz a helyes én kételkedem egy kicsit, a helyi informátor a feleségem verzióját erősíti, sőt az éppen feléledő GPS is, ami végre megtalálta a megfelelő műholdat. 3:1-es eredmény után irány a jégpáncéllá alakult letaposott havas út, ami keresztül visz egy halastavon is, reménykedem benne, hogy rendesen befagyott. Reni közben egyre biztat, hogy lassabban, nem kellene húsznál többel menni, arcomon nyugalom, belül higgadtság, de azért örülnék egy útsózó autónak ami erre még biztosan nem járt, mellesleg szerintem még én sem. Hazafelé nem erre jövünk!
            Lassan, de biztonságosan megérkeztünk, befordultunk a parkolóba, irány a recepció, ahol egy kis intermezzo után kulcs a kézben, cél a reneszánsz palota, 49-es szoba:

Gyors átöltözés, wellness, gőz, merülés, ejtőzés, gőz, merülés, ejtőzés, vacsora, séta a birtokon közben tervezzük a másnapot. A középkori udvar mindig lenyűgöz van benne valami különleges, bár nem cserélném el vele a mai komfortos életünket.

Reggeli után újabb séta. Szeretünk sétálni, rácsodálkozni a természetre, nézni az embereket, a létrehozott dolgokat, beszélgetni vagy akár csak egymásba karolva lépkedni és hallgatni a csendet. A kedvenc várvédő vitézeim is lefagytak és felvették a megfelelő álcaruhát:

Ketten be is szorultak a falba, vagy betöltetett rajtuk, hogy akár a kövekből is támadhatnak fiak?
De lépjünk tovább és koptassuk egy kicsit az utcakövet, mert érdemes körbesétálni az egész birtokon a várfalakon belül és kívül egyaránt. Hatalmas előadóterek, amelyek a jó idő beköszöntével megtelnek programokkal, belépés a múltba, amikor még nem volt internet, számítógép, villanyvilágítás, amikor még nem a természetet jött be az életünkbe a nappalikban álló Küklopszok képernyőjén keresztül, hanem az emberek mentek ki a természetbe.
A jóleső sétát követően jöhet újra a wellness, pihenés közben egy jó könyv, délután fallabda először Renivel, majd Rolanddal aki helyi erő és nem ma kezdett el szerválni, jó kis meccs kerekedik ki, tempó, nevetés, kölcsönös dicséret, gyorsan repül az idő. Rövidnadrágban irány a marokkói stílusú wellness részleg, jól eső mosolygások többekkel, nem egyedül közlekedek bakancsban, rövid nadrágban és kabátban, másoknál a kabát helyett fürdőköpeny, a hidegben gőzölgő be nem fedett testrészek vicces látvány nyújtanak, főleg a fejek. Úszás az ellenáramoltatós medencében, nagy formában vagyok simán legyőzöm az áramlatot, talán indulnom kellene az olimpián... merengésemből a fal ébreszt fel, leállt az áramlat és én kiúsztam a partra. Jöhet a gőz, utána hideg víz dézsából a felhevült testre, nagyon király. Reni közben olvas a francia stílusú fürdőben, majd jelzi, hogy Ő bizony már menne, beugrok a papucsomba, hát akkor menjünk. Átöltözés és vár minket a lovagi teremben a vacsora:

Ízek és zamatok kavalkádja, stílusos háttérzene, tapintható romantika, szinte várjuk, mikor lép be az ajtón Mátyás király, vagy már be is jött csak álruhában van és éppen ő vette fel az ital rendelést. Mindenesetre megnézem majd a tányérom alját, hátha írt rá valamit, vagy esetleg a szalvéták közé rejtett egy arany tallért. Némi csalódás ér, egyik sem, bár lehet csak rossz asztalt választottam, holnap majd másik helyre ülünk :)

Kedden sajnos elmarad a mézeskalács készítés és díszítés program az óvárosban, de kárpótolnak bennünket a mesterek, akik a könyvkötési, bőrdíszmű, tűzzománc és ólomkatona világba vezetnek be bennünket, ha hagyjuk magunkat. Először látok ólomkatona sakk készletet, ráadásul örökös garanciával. Igazi nagy csaták ellenfelei foglalják el a játékteret. Közben újra havazik, már biztosan másik irányt fogok választani hazafelé fogalmazódik meg bennem. Beugrunk a Gagyizdába is. A megnevezéssel kapcsolatban nekem fenntartásaim vannak, de szerencsére pozitívan csalódok kézműves termékeket is lehet kapni az egyéb klasszikus ajándéktárgyakon kívül.

Közben  kisüt a Nap, jókat beszélgetünk a birtokon dolgozó emberekkel és azon gondolkozunk mi lenne, ha meghosszabbítanánk a pihenést, aztán győz a józan ész, várnak a gyerekek, meg a kolbásztöltéssel kapcsolatos dolgok. Utolsó nap használjuk ki még a wellness áldásait! Kiderül a Palota wellness pultnál van citromos Gösser, ami nagy élmény az izzadással elvesztett folyadékpótlására.
Este, majd éjjel illetve a hazafelé úton befejezve Reni megírta a már hagyománnyá vált mesét Julcsinak, aki amikor kettesben megyünk el valahová, mindig azt kéri, hogy anya írjon majd neki valamilyen mesét arról a helyről ahová utaztunk. Tavaly az Alpesi síverseny született meg, idén pedig a bikali Johanna hercegkisasszony története, amit hamarosan olvashattok majd a blogon is :) Sőt talán nyomtatásban is...

Éjszaka havazik és másnap is, így indulás előtt jöhet az autó takarítása, aztán fizetés, hazafelé megállapítjuk, hogy érdemes volt visszatérni. A francia udvarház után kipróbáltuk a palota szárnyat is, legközelebb talán a kastély részleg jön.... Hogy mi is volt a pontos helyszín? Bikal Puchner kastély és élménybirtok: http://puchner.hu/ 

Akkor kezdjük el!

           Azt gondolom Magyarország egy csodálatos ország, nagyszerű adottságokkal. Igaz nincsen igazi tengerpartunk, nincsenek több ezer méteres hegyeink, nincsenek narancsligetek - bár némelyek szerint vannak, sőt nem is kicsik - és kókuszpálmák, nincsenek szikrázóan kristálytiszta hegyi patakjaink - bár voltak egykor,de sikerült elveszíteni - és csak sorolják, sorolják, hogy mi nincsen ebben a kis országban. 

           Ez mind igaz, de azért itt nem áll meg az élet, mert vannak gyönyörű hegyeink ha nem is túl nagyok, de azért sokan megizzadnának mire feljutnának a tetejükre, vannak "tengereink" igaz átlátni a túlsó partra, de legalább nem csípi a szánkat a sós víz, ha beleugrunk, vannak gyönyörű gyümölcsös kertjeink, aranysárgán rengő búzamezőink, hihetetlenül lila levendula földjeink, élénk sárga színben tündöklő repcemezők és csak sorolhatnánk és sorolhatnánk hogy mennyi mindenünk van még. 

         Szóval hogy is állunk azzal a klasszikus félig töltött pohárral? Félig telve van , vagy félig üres? A siránkozók csak a hiányt látják, míg azok akik közé én is sorolom magamat a lehetőséget, hogy a rendelkezésre álló vízzel csillapítsam a szomjamat. 

            A blog ezennel elindul és a cél, hogy az ország egyre nagyobb részéről bizonyítsuk be, hogy érdemes felfedezni, érdemes kirándulni, van mire rácsodálkozni, akár egy fűszálon gyöngyöző vízcseppben meglátva a kék égen átszaladó felhőket.

           Ízelítőnek egy kis összefoglaló amit a barátaim készítettek néhány szép helyről különleges nézőpontból :)

Szép napot és jó kirándulásokat!

Zsolt