Kék küllőcske 2015. 2. rész

Jöjjön akkor a második rész, ahol ígéretemhez híven kiderül, hogy honnan a legegyszerűbb megtudni mikor indul pontosan a komp és mennyi időnk van még elérni:

Hát persze, hogy a Mobil Kisokos az!

Persze nekünk most különösen jól jött, hogy egy hiba miatt menetesítő járat indult, mert az eredeti indulásról lemaradtunk néhány perccel. Ezt az alaptermészetünkhöz szorosan kapcsolódó segítőkészségünknek köszönhettük, ugyanis a néhol rendkívül "magas" minőségű kerékpárúton egy hölgy nem kicsit esett és neki segített Zoli és Robi összeszedni magát. Itt jegyezném meg, hogy érdemes lenne időnként kerékpárra ültetni néhány befolyásos illetékest és végig küldeni őket a kerékpárúton különösen néhány szakaszán felállási lehetőség nélkül....

Gyorsan elfoglaltuk a legelső helyeket a kompon és meg sem álltunk Tihanyig, ahol ismét rátaláltunk egy az utazók kedvencét hirdető táblára:

Az idő szép volt, de úgy döntöttünk nem nézzük tovább hogyan járja a táncát a vízen a fény, hanem becélozzuk a balatonfüredi sétányon található fagyizót. Az elgondolást tett követte, a fagyi erőteljes vonzása pedig szétszakította a csapatot. Mindenki ereje teljéből pedálozott a jeges édesség lelőhelyének az irányába, egészen addig amíg oda nem értünk a néhány éve átadott Tihany gödrös mellett húzódó kerékpárút részhez. Később hallottuk, hogy állítólag az autókat többen már itt tesztelik a rázópad helyett. Igaz-e a hír nem tudjuk, de a minőségét tekintve teljes mértékben alkalmas lehet erre a célra. Kisebb kerekű rollerrel, csomagtartóra szerelt gyereküléssel, vagy vontatott gyerekutazóval elég bajos a használata...

A nagy fagyizást követően Robi újabb adag energiaitallal töltötte fel paripáját, amely ezt követően kék csíkot húzott maga után.

Elérkeztünk túránk legjobb szakaszához, ahol kijött, hogy kinek az ülepe bírja már kevésbé a nyerget, kinek van elege a végtelennek tűnő kilóméterekből, ki veszítette el a sebesség érzékét, ki az aki már csak megy mint egy robot, mert bizony volt mindegyikből. Volt akiről azt hittük elvesztettük , majd kiderült, hogy már régen előttünk van, mert azt gondolta hogy gyorsabbak voltunk nála azért nem látja a hátunkat sem és hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy újra megpillantson bennünket. Mint kiderül a Földet kellett volna megkerülnie hozzá. Igaz Zoli?

Most pedig hallgassuk meg Robi barátunkat, akin ekkor már kezdett úrrá lenni a fáradság és a technika:

A meglepő hangra többen is érdeklődve tekintettek fel:

De innen már száguldás volt egészen Balatonalmádiig ahol az elveszettnek hitt Zoli várt ránk érdeklődő tekintettel, hogy miképpen jöhetünk a háta mögül, amikor ő úgy gondolta előtte vagyunk. Az elveszettség  és az értetlenség érzése még a padon ülve is látszik rajta, mint ahogy Robi sem csak kamuból mondta, hogy elfáradtak az ujjai, hiszen jól láthatóan ugyanabban a pózban maradtak, mintha még mindig a gázt húzná. Sanyi pedig jóízűen fogyasztja megérdemelt fagyiját. Hogy hol vannak a többiek?

Gyuri és Peti úgy gondolták Balatonfüredről inkább a Nosztori emelkedőn keresztül közelítik meg az otthonukat, Barni a parton tovább száguldva tért haza, a többiek a fagyizó előtt állhatnak és erőt gyűjtenek az utolsó emelkedőhöz Veszprémig.

Végül heten vágtunk neki hogy túra koronájaként felszáguldjunk az enyhe emelkedőn. A leggyorsabb Robi lett, és miközben mi éppen fújtunk egyet a domb tetején, neki még erre is volt energiája,vajon hogyan csinálta?

Ezzel véget is ért a Kék küllőcske 2015. túra, ami most ugyan rövidre, de élményekkel feltöltöttre sikerült. Talán többeknek feltűnt, hogy Robi barátunk egyfajta főszereplőjévé lett ennek a túrának,  de lehet, hogy csupán a közlekedési eszköze tette azzá, a lényegen nem változtat. Ugyanakkor kié vagy mié lesz a főszerep jövőre?