Akik látták már a képet tudják, hogy mi is az OWG ( Old Wooden Gate ). De hogyan került oda, miért ez a neve, és valójában mennyire öreg fából van ez a különleges kapu?
Egyszer még évszázadokkal ezelőtt egy apró mag hullott le a földre. Az eső áztatta talajba egy szarvas patája nyomta be, aztán csak teltek az évek, az évtizedek, egyik évszak jött a másik után és az egykor apró magból egyre szebb és szebb erős törzsű fa növekedett. Az arra haladó állatok időnként hozzádörgölőztek, mókusok ugráltak az ágain, madarak találtak menedéket a levelek között. Szél, eső, vihar próbálta kidönteni, de csak állt dacolva az elemekkel, mígnem egy napon, az erdő csendjét különös hangok verték fel. Favágók érkeztek, fejszékkel, fűrészekkel és arról beszélgettek, hogy ezekből a fantasztikus fákból micsoda nagyszerű gerendák lesznek majd az épülő főúri kúriában. Némely fának a görcse sikongva fényesedett, és ez a fa is tudta, hogy új időszak fog elkezdődni az életében. Amikor odaléptek hozzá a favágók utoljára még megigazgatta ágait és felkészült a nagy zuhanásra. Mire magához tért, már egyenesre faragták és sok társával együtt egy hatalmas padlás egyik fontos tartóelemeként vártak rá a következő századok. Az új élete 1790-ben kezdődött meg a Vécsey kúriában. Ahogy teltek az évtizedek, évszázadok egyre acélosabbá vált. Hány generáció tagjai futkároztak alatt, milyen sok tonnányi gabona tárolásában volt hatalmas szerepe. Micsoda nagyszerű személyek tapogatták meg, hányaknak a hangját érezte az erezetében. A sok nevetés mellett tanúja lett sok bánatnak is, ágyúk szavának, aztán diákok zajának, gyermekek menedékeként szolgált, majd egyszer csak csend lett, túl nagy csend lett, éveken keresztül nem volt más csak csend, az enyészet csendje. Ettől megrémült, mert úgy érezte életében először, hogy feleslegessé válik, hogy az eltelt évszázadok lüktető dobbanásai megszűnnek és csak teltek az évek.
Egy napon aztán a csendet újra emberek hangja törte meg, akik arról beszéltek, hogy talán meg lehetne menteni a helyet, talán lehetne belőle kihozni valami különlegeset, amit érdemes megmutatni másoknak is. A szavakat tettek követték, gépek zaja, emberek beszélgetése és érezte, hogy kezd visszatérni bele az erő és számára is készül valami új. A padlás, aminek a részét képezte elkezdett megelevenedni, különleges hangulatba került, egy napon pedig rámutatott egy tervező, majd munkások jöttek és kivették a helyéről! Egy pillanatra a csalódás reccsenése futott végig a gerincén, talán mégsem számítanak már rá. Aztán egy rég elfeledett érintést érzett, mérőszalag szaladt végig a felületén, majd átölelte, majd ismét és újra. A kastély új tulajdonosának a szemében pedig meglátta, hogy nem fejeződött még be az útja. Majd vállra vették és hamarosan már egy csodaszép kertben találta magát. Egy hangos fűrész belehasított a testébe, majd újra, de nem érezte a fájdalmat, mert addigra már tudta, ő lesz az összes társa képviselője, ő lesz az, aki mindenkinek hirdetni fogja, hogy egykor évszázadokkal ezelőtti mesteremberek, a kezdetlegesnek mondott eszközeikkel nagyszerű dolgokat alkottak meg.
Az öreg gerendából így lett öreg fakapu, akit újra fiatalok és idősek keze érint, ő pedig halkan suttog hajdani évszázadok dicsőségéről és titkairól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése