Most pedig jöjjön a ráadás avagy hogyan is kell hajtani a rock and rollert

Hogyan kell hajtani a rock and rollert?
Hát valahogy így:

Ezzel ezt a túra beszámolót le is zárom, hogy hamarosan jöhessen egy újabb történet. Ne feledjétek ez egy csodás ország, nagyon szép helyekkel és a legtöbbször csak rajtunk múlik felfedezzük-e a szépségét akár a közeli erdőt járva, a mezőn, parkban sétálva, esetleg egy régi vagy új ház homlokzatán fedezünk fel valami érdekességet vagy egyszerűen csak beszélgetünk!

Kék küllőcske 2015. 2. rész

Jöjjön akkor a második rész, ahol ígéretemhez híven kiderül, hogy honnan a legegyszerűbb megtudni mikor indul pontosan a komp és mennyi időnk van még elérni:

Hát persze, hogy a Mobil Kisokos az!

Persze nekünk most különösen jól jött, hogy egy hiba miatt menetesítő járat indult, mert az eredeti indulásról lemaradtunk néhány perccel. Ezt az alaptermészetünkhöz szorosan kapcsolódó segítőkészségünknek köszönhettük, ugyanis a néhol rendkívül "magas" minőségű kerékpárúton egy hölgy nem kicsit esett és neki segített Zoli és Robi összeszedni magát. Itt jegyezném meg, hogy érdemes lenne időnként kerékpárra ültetni néhány befolyásos illetékest és végig küldeni őket a kerékpárúton különösen néhány szakaszán felállási lehetőség nélkül....

Gyorsan elfoglaltuk a legelső helyeket a kompon és meg sem álltunk Tihanyig, ahol ismét rátaláltunk egy az utazók kedvencét hirdető táblára:

Az idő szép volt, de úgy döntöttünk nem nézzük tovább hogyan járja a táncát a vízen a fény, hanem becélozzuk a balatonfüredi sétányon található fagyizót. Az elgondolást tett követte, a fagyi erőteljes vonzása pedig szétszakította a csapatot. Mindenki ereje teljéből pedálozott a jeges édesség lelőhelyének az irányába, egészen addig amíg oda nem értünk a néhány éve átadott Tihany gödrös mellett húzódó kerékpárút részhez. Később hallottuk, hogy állítólag az autókat többen már itt tesztelik a rázópad helyett. Igaz-e a hír nem tudjuk, de a minőségét tekintve teljes mértékben alkalmas lehet erre a célra. Kisebb kerekű rollerrel, csomagtartóra szerelt gyereküléssel, vagy vontatott gyerekutazóval elég bajos a használata...

A nagy fagyizást követően Robi újabb adag energiaitallal töltötte fel paripáját, amely ezt követően kék csíkot húzott maga után.

Elérkeztünk túránk legjobb szakaszához, ahol kijött, hogy kinek az ülepe bírja már kevésbé a nyerget, kinek van elege a végtelennek tűnő kilóméterekből, ki veszítette el a sebesség érzékét, ki az aki már csak megy mint egy robot, mert bizony volt mindegyikből. Volt akiről azt hittük elvesztettük , majd kiderült, hogy már régen előttünk van, mert azt gondolta hogy gyorsabbak voltunk nála azért nem látja a hátunkat sem és hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy újra megpillantson bennünket. Mint kiderül a Földet kellett volna megkerülnie hozzá. Igaz Zoli?

Most pedig hallgassuk meg Robi barátunkat, akin ekkor már kezdett úrrá lenni a fáradság és a technika:

A meglepő hangra többen is érdeklődve tekintettek fel:

De innen már száguldás volt egészen Balatonalmádiig ahol az elveszettnek hitt Zoli várt ránk érdeklődő tekintettel, hogy miképpen jöhetünk a háta mögül, amikor ő úgy gondolta előtte vagyunk. Az elveszettség  és az értetlenség érzése még a padon ülve is látszik rajta, mint ahogy Robi sem csak kamuból mondta, hogy elfáradtak az ujjai, hiszen jól láthatóan ugyanabban a pózban maradtak, mintha még mindig a gázt húzná. Sanyi pedig jóízűen fogyasztja megérdemelt fagyiját. Hogy hol vannak a többiek?

Gyuri és Peti úgy gondolták Balatonfüredről inkább a Nosztori emelkedőn keresztül közelítik meg az otthonukat, Barni a parton tovább száguldva tért haza, a többiek a fagyizó előtt állhatnak és erőt gyűjtenek az utolsó emelkedőhöz Veszprémig.

Végül heten vágtunk neki hogy túra koronájaként felszáguldjunk az enyhe emelkedőn. A leggyorsabb Robi lett, és miközben mi éppen fújtunk egyet a domb tetején, neki még erre is volt energiája,vajon hogyan csinálta?

Ezzel véget is ért a Kék küllőcske 2015. túra, ami most ugyan rövidre, de élményekkel feltöltöttre sikerült. Talán többeknek feltűnt, hogy Robi barátunk egyfajta főszereplőjévé lett ennek a túrának,  de lehet, hogy csupán a közlekedési eszköze tette azzá, a lényegen nem változtat. Ugyanakkor kié vagy mié lesz a főszerep jövőre?

Kék küllőcske 2015. 1. rész

Eltelt 1 év a legutóbbi blog bejegyzés óta? Van amikor az idő hihetetlenül felgyorsul és néha azon jár az agyunk, hogy rövidebbek lettek a percek, vagy már nem is 60 perc egy óra, bár az iskolában ülő tanulók szerint inkább mintha lassabban telne az idő...

De térjünk a lényegre, az idei kerékpáros túránk rövidebb szakaszra korlátozódott, mert az idő alá vetve nem egyszerű egyeztetni csapatunk közös óráját és szabad idejét.

Az időjárás viszont kárpótolt bennünket mindenért, hiszen ragyogó napsütésben volt részünk leszámítva a reggel enyhén csípős köszöntőjét.

A legnagyobb várakozás Robi barátunk jövetelét előzte meg, ő ugyanis jellemzően nem az a kerékpározós fajta, többek állítása szerint az utóbbi 20 évben egy alkalommal volt hajlandó kerékpárra pattanni, akkor is kb. 200 méter megtétele után kijelentette, hogy ez kérem hülyeség, majd másnap erős izomlázzal küzdve 2 évtizedig letett erről a mozgásról.

Akik nem tudtak jönni ők azt a pillanatot sajnálták leginkább, hogy meglássák a csodát, ők lemaradnak erről a különleges pillanatról. Mi vártuk, Robi megérkezett és a csoda majdnem beteljesedett. A közlekedési eszköz ugyan két kerékkel rendelkezett, a Nap fénye csillogott minden alkatrészén, Robi teljes felszerelésben, sisak, kesztyű, de valami nem stimmelt, de beszéljen inkább a kép:

Először azt gondoltuk, hogy valakivel üzletelni készül s eladásra hozta magával azt a szerkezetet, de hamarosan kiderült, hogy Robi bizony ezzel fog jönni. Szeretném külön is felhívni a figyelmet a pót üzemanyagtartályra, ami igazi házimunka, sőt a hátizsákban is üzemanyag volt.

Nagy csodálkozásunknak első körben az a felismerés vettet véget, hogy már elmúlt a megbeszélt indulási idő és Zoliról még nem tudtunk semmit. Már pedig nélküle el sem indulunk, ki száguldozna mindig legelöl....

Aztán Zoli is megérkezett és indultunk, mert várt ránk a Balaton, a csendes vízpart, a halkan suttogó lágy szellő, a tekerés közbeni beszélgetések és akkor egy motoros fűrész szólalt meg a parkolóban. Mindenki riadtan kapta fel a fejét, hogy ki az aki korán reggel favágással töri meg a csendet, de kiderült a fűrész nem fűrész, hanem Robi motoros roller szerkezete. Füst, zaj hmm faterok helyett favágók a Balaton körül .....

De egy kis hang bennünket nem riaszt, maximum nem látunk különleges madarakat, senkit nem ütünk el a csendes suhanásunk közben, a szél is ordibáljon majd, ha akar mondani valamit :)

A kezdeti sokk szerencsére gyorsan elmúlt, irány Balatonalmádi ahol Barni csatlakozik hozzánk, hogy együtt száguldjunk tovább a 71-es büfé irányába. A 71-es büfé túránk első állomása, ahol kv, forró csoki és más finomságok várnak ránk, gondoltuk magunkban, beszéltük egymás között, de a valóság kiábrándító volt, a büfét zárva találtuk! 

Annyi baj legyen Robi, mint helyi nevelésű fiatal, már mondta is az alternatívát és valóban ott nyitott ajtót és mindenféle finomságot találtunk,

 valamint egy érdekes épületet, ez vajon mi lehet?

Nem hajóállomás, nem buszmegálló, hanem:

Öltöző!

Persze az idő itt sem telik lassan, így felpattantunk a bringákra és tekertünk és tekertünk miközben folyamatosan dolgoztak amerre jártunk a favágók a motoros fűrészeikkel, néhányan megjegyezték, hogy biztosan hideg lesz a tél, ha ennyire irtják az erdőt....

Rövid Club Aligás pihenést követően elérkeztünk a Balaton csücskéhez, ahol némelyek szerint összeszűkül a tó, mások szerint éppen innen tágul ki:

Sanyi közben mindent dokumentált, én pedig őt örökítettem meg a világ minden népe számára a jelenben - illetve most már a múltban - miközben ő büszkén hirdeti a jövőt:

A parton türelmesen várakozó horgászok rémülten kaptak botjaik után, a békésen úszkáló madarak riadtan kaptak szárnyra mikor tovább indultunk, de nem a pedálok zajától, nem a durrdefekt hangjától, hanem  mitől?

Az út következő fázisában Sali fater bukott le, aki arra hivatkozva nem jött velünk, mert az 50. születésnapját feleségével tölti Athénben, nos eddig mi azt gondoltuk, hogy Görögországba repültek, de aztán kiderült, hogy Athén Siófok mellett van:

Siófokon Robi barátunk rátalált a hasonlóan sportolók társaságára is:

De aztán a továbbiakban is inkább minket választott, mi pedig ennek nagyon örültünk. Irány Szántód, cél a komp, de honnan tudhatnánk meg legkönnyebben mikor indul. Nos erre a legegyszerűbb megoldás, ha letöltjük a második részből kiderülő alkalmazást :)

I. Kék küllő videó összefoglaló

      Nem is szaporítom a szót, beszéljen a Taylor műhelyben készült videó, amelynek a címe: Mindenem a bicikli

Kék küllő 2.rész és az összefoglaló videó

         Szóval Szántód... az utolsó ebéd a szezonban. Egymás mellett 2 büfé volt nyitva, az egyikben kedves kiszolgálás, a másikban morcos idősebb úr, aki ezen az utolsó napon talán már csak megszokásból volt nyitva. Szerintetek melyik csinált nagyobb forgalmat?

          De ideje volt az indulásnak, így újra nyeregbe pattantunk, de bizony érződött, hogy ez nem a mindennapos ülési eszközünk, mert huhogások és nyögések kíséretében próbálta meg mindenki elérni a legjobb pozíciót :) és tekertünk, tekertünk, tekertünk, amíg meg nem álltunk, mert annyira lenyűgözött bennünket a látvány. A Balaton az valami csodás dolog, az északi oldalon magasodó hegyek, a fantasztikus napsütésben csillogó vízfelszín, a kristálytiszta vízben lágyan mozgó homokos aljzat, a kibontott vitorlákkal elsuhanó hajók....

          Na de elég volt a nézelődésből, a déli partot nem is olyan régen elöntő Balaton még mai látszódó nyomait kerülgetve valami eszméletlen sebességgel folytattuk utunkat, így csak nagy fékcsikorgással tudtunk megállni egy hívogató zenével feldíszített megállónál. Ide érdemes betérni, bár ezen a képen még csak rendeltünk, de finom a kávé, nagyszerűen szolgálják fel a Coca Cola termékeit, a csapolt sör hideg, cseh és a habos, a barna sör pedig lágyan malátás. Péter fotózott, Balázs pedig éppen mással volt elfoglalva, így ők ezért nem szerepelnek a képen.

Közben szól a jazz és a soul. Zoli barátunk rögtön rá is kattant egy csodálatos hangra, mire a tulajdonos mondta, hogy ha végez a hölgy akkor biztosan szívesen beszélget velünk, igaz '28-ban született, tehát maradjunk a régies témáknál :)

Viccet félretéve olyan igazi leülős hely, ahol pipázós és kedvesen közvetlen tulajdonossal. 

          Bármennyire is szívesen ücsörögtünk volna itt tovább, várt ránk az út, már óbégattak a drótszamarak is, így újra felültünk rájuk, lábakat a pedálra, kezek a kormányon és hajtás!

Egymás után faltuk a kilométereket, Sanyi térde elkezdett fájni, Péter egyik lába szintén, így ő is csak másfél lábbal tekert. Az utak szűkültek, néhol a nyáron elhasznált lomok kerültek ki az útszélére elfoglalva a kerékpársávot, máshol autók tették izgalmassá a túrát, de mi csak tekertünk tovább rendületlenül. A Nap úgy döntött ideje már sütnie máshol is és elkezdte átadni a helyét az estét jelző szürkeségnek, így ideje volt kicserélni a szemüveglencséket és a vízvételi lehetőségek sem olyan tú gyakoriak a településeken. Többeknek már csupán levegő töltötte ki az italos tartályaik térfogatát ezért nem maradt más hátra egy utolsó tankolási pontra be kellett térni.

           Itt rögtön beloptuk magunkat a büfé szívébe, akinek a szemében a reménység fénye csillant fel amikor meglátta a hét komoly falási és ivási potenciált rejtő férfit, majd ez majdnem teljesen kihunyt, amikor kiderült csak vizet szeretnénk kérni. A csalódottság érzésének mégsem adhatunk át senkit felkiáltással, azért némi fogyasztást is összehoztunk, így újra örömtől lángoló tekintettel nézhetett kedvese szemébe, hogy mégsem volt hiába kinyitni a mai napon :) Én közben megfőztem volna amit Zoli fogott, de halcsontlevessel nem sokra megyünk alapon inkább comb és sör lett a menü...

Búcsúzásképpen adtunk némi marketingtanácsot a következő szezonra vonatkozóan, aztán pedáloztunk tovább!

         És akkor egy pillanatra nem figyeltünk, Péter barátunk pedig úgy megindult, mint akinek Zoli szerint elgurult a gyógyszere, tekert, mint a szél, száguldottunk a nyomába, de a Zala folyóig csak üldözni tudtuk, aztán ott a víz közelsége, vagy híd zöld színének a hatására megállt, hátrafordult és kíváncsian nézte vajon hol maradtak le a többiek. Kiderült Sali táskája volt megint a ludas, mert  nem bírt ellenállni a száguldás által keltett légörvénynek. Lassan már csak nyomokban hasonlít kerékpáros táskához. Szerencsére nem kölcsön kapta, hanem örökbe, az út végén szerintem megszabadult tőle örökre. Szóval itt újra vártunk:

        Innen már csak néhány kerékforgás és elértük Keszthelyt. Izzadtan, egy kicsit meggyötörten álltunk a szállásunk előtt, sehol egy csengő, Zoli hiába telefonál nem veszi fel senki, már éppen azon voltunk, hogy tulajdonképpen haza is tekerhetnénk, ha nem két naposra terveztük volna az utat, hiszen innen már csupán 100 km, reggelre haza is érnénk ezzel a tempóval. Éppen újra nyeregbe lendültünk volna, de megjött a tulajdonos, mi pedig beözönlöttünk, szétosztottuk a szobákat, horkolós, nem horkolós és a külön kategória akik egyikbe sem skatulyázhatók :)

           Forró vizes fürdés, pizza rendelés és készültünk a somlói, gesztenyepüré desszertre, amiből túros, fahéjas, ízes és kakaós palacsinta lett. Túlvállaltuk, így reggelre is maradt. Nevetős beszélgetés után mindenki nyugovóra tért és aludt volna reggelig, ha 2 óra 44 perckor meg nem szólalt volna a kakas. Igaz csak Sanyi hallotta, de ő annyira, hogy utána is alig tudott elaludni. Ennek köszönhetően reggel nem volt éppen a legfrissebb állapotban, pedig várt ránk az út, igaz nehezen álltunk neki, mert 8 helyett 9 órakor indultunk el. Szeltük az aszfaltot, majd egy ponton azt láttuk a kerékpár utat bizony elöntötte a Balaton, így átkapcsoltunk vízibicikli üzemmódba és óvatosan áthajtottunk a tengeren. Néhányan kezdtek szédülni az átkeléstől és erősen bizonygatták, hogy erre a fajta tengeri betegségre egyedül a kávé jó ellenszer és mivel mi mindig is jeleskedtünk a baráti szeretetből, hát megálltunk egy erre alkalmas állomáson.

            Itt végre minden rajta vagyunk a képen, a 7 mesterlövész avagy a Los Pedalos Band. Atinak itt majdnem megvetették a speciális csomagtartóját, de nem adta, pedig akár több ezer magyar eurot is adtak volna érte. Hiába ajándékba kapta és az ajándéknak nincsen ára. Érdekesek ezek a kávézós emberek, megisszák a fekete nedűt és utána alig lehet őket utolérni, mennek, mint a gép, mintha valami hajtaná őket :)

            Ezzel a lendülettel haladtunk Badacsonyig, de útközben Sanyi számára egyre fájdalmasabbá vált a tekerés, a lába kezdte megunni a hajtást és egyre erősebb fájdalom gyötörte. A badacsonyi megállónknál úgy tűnt feladja és vonatra száll, 

de aztán győzött a győzni akarás, a "Nem adom fel" lelkület és a vonat is éppen elment :), szóval jött velünk egészen Balatonalmádiig, hogy megcsinálja a gyűrűt. Sanyi lett a nap hőse! Pár nappal a túra után már arról beszélt, hogy mi lenne, ha megcsinálnánk a Passau - Győr Duna turnét :), elvileg csak le kell gurulni... Hát majd meglátjuk.

           Újra áthajítottuk egyik lábunkat a kerékpár vázon, ráillesztettük a cipőtalpainkat a pedálokra és nyomtuk keményen Balatonfüredig, miközben egy rövid technikai szünetet kellett tartanunk Révfülöpön, mert Sali táskája ismét bedarálódott. Először azt hittem a lejtő alján ilyen vagányan fékez, de elég gyanús volt a mozgása közben. Szóval a táska maradékát ismét megfoltozva haladtunk tovább a halászig és a révészig:

           A fotó elkészülte után már csupán néhány kilométer maradt Balatonalmádiig, ahol a csapat további két tagjától vettünk búcsút, majd nekiduráltuk magunkat, hogy utolsó akadályként legyőzzük még a Veszprémbe vezető emelkedőt és mindenek elvégezve lepihenhessünk. Balatonalmádiban azonban várt még ránk egy meglepetés, hiszen Ati barátunk mindenkit meghívott egy fagyira. Tulajdonképpen ezért jöttem el, vagy nem?  Egészségetekre! 

Jövőre talán a Duna mellől küldünk ilyen képeket, de az biztosnak látszik, hogy a Kék küllő túránkból hagyományt teremtünk, tehát ez volt az I. Kék küllő túra!

Ígértem egy meglepetést is, a túra összefoglalása speciális szemszögből és néha villanásokkal megszakítva, de erre még egy kicsit várni kell :)

A Kék küllő túra 1. rész

        Nos ez nem lesz olyan hosszú, folytatásos regény, mint a badacsonyi túránk és ennek két oka van, az egyik nem volt ott Robi barátunk, amiből következik a másik, hogy nem volt végig operatőrünk..

        Többen feltették a kérdést, hogy mi a csuda lesz ez a Kék küllő elnevezés. Néhányan az égre gondoltak és valamilyen repülős sztorit vizionáltak, mások szilva szüreten láttak már bennünket, vagy tengerre szállást gyanítottak. Utóbbiak jártak talán legközelebb az igazsághoz, ami egy újraértelmezett balatoni sztori lett, Kék szalag után szabadon elindítottuk a Kék küllő kerékpáros túránkat. Attila barátunk ezt olyan komolyan vette, hogy mindkét kerekén betekert egy-egy küllőt kék szigetelőszalaggal.

         A csapat magját a Faterok botokon társaság alapítói adták és kiegészültünk néhány lelkes "fiatal" apával, így a Faterok most nyeregbe pattantak. A cél nem egyéb volt, mint körbetekerni a Balatont, ami alapvetően nem tűnik soknak, hiszen csupán 230 km Veszprémből háztól házig, azonban mi ezt inkább baráti kapcsolatépítésnek szántuk mintsem "pedálpörgetős, rohanjunk körbe, majd lihegjünk egy nagyot" útnak. Így 2 napra terveztük, sőt a munkából elszabadulni nem tudóknak könnyítésnek bejött a Világos Kék küllő kör, ami Szántódnál visszakompozást jelentett, majd onnan irány Balatonalmádi. Örömmel jelenthetem, hogy mindkét csapat megtette amit megkövetelt a haza, olyannyira, hogy fejben már szerveződnek egyéb verziók is, köztük egy igazán extrém is, na ennyire azért nem:

         Indulás tehát reggel 8 órakor a veszprémi hotel parkolóból. A Nap már kezd meleget adni, de még minden párás, a kerékpárokon csillog a reggeli harmat, a bátrabbak rövid nadrágban, a többiek még sapkát is húznának, de maradjon most inkább a sisak. Már majdnem mindenki itt van, türelmesen várunk, aztán kiderül, hogy bizony Sanyinak a csomagtartója bemondta az unalmast és több hátrányt jelent, mint hasznot, így oldaltáska helyett marad a hátizsák. Aztán útközben másik oldaltáska is rakoncátlankodni kezd a későbbiekben. 

         Gyors keréknyomás ellenőrzés az Agip kútnál, aztán irány a végtelenbe és tovább. A kezdet gyönyörű, már ragyog a Nap, szinte láthatóan szívja fel a harmatot a még mindig zöld fűről, a pirosló leveleken szunnyadó vízcseppekben visszatükröződve tekerünk a szürke aszfalton.

Elhagytuk a várost, aztán a következő települést is, Balatonalmádiban csatlakozik hozzánk Barni, akinek a számára a Világos Kék küllő túra is a háromszorosa lesz annak amit eddig életében biciklivel megtett és már ő sem tizenéves. Többen megjegyzik, hogy talán nem a gyerek cangáját kellett volna elhozni, de Barnink rendületlenül teker, sőt egyre jobban élvezi, szerintem hamarosan vesz egy bringát magának :)

          Aztán valakinek bevillan, hogy nem volt kezdő fotó, így megszakítjuk a pedálozást, elfoglalunk egy utat, majd egy közöttünk áthajtani készülő autóst megkérünk fotózzon le bennünket és elkészül az első képkocka:

            A rövid történelem megörökítést követően újra nyeregbe pattantunk és meg sem álltunk a 71-es büféig, hiszen a csapat több tagja számára eljött az ideje a kv betöltésnek. Viszont, ha már megálltunk akkor ki ezt, ki azt tankolt a belsőégésű bojlerébe, hogy még több energiával vághasson neki a hosszú és fáradságosnak ígérkező útnak.

      Rendkívül tempós haladásunk azonban már Balatonkenesén megtört, mert Sali barátunk fantasztikusan szép, neonzöld színre hajazó kerékpáros táskája a küllők közé vetette magát. Mi pedig türelmesen álltunk, vártunk és álltunk és vártunk, majd álltunk és vártunk, mire kiszabadult, kötöző szalaggal rögzítésre került, de időnként újra és újra kiszabadulva beleugrott a gyors pedálozástól képződött örvénybe.

       A " rövid" szünetet követően csapatunk újra nyeregre szállt és szinte már emberfeletti sebességgel száguldottunk Balatonakarattya felé, ahol tudtuk, hogy vár ránk a domb, aztán megszólalt valaki:- Tudok egy rövidebb utat, a part felé! Hát kiderült az út sem nem rövidebb, sem nem lankásabb, hiszen a különböző kátyú kerülgetéssel tarkított tekerést követően egyszerre ott magasodott előttünk egy szinte függőleges fal, aminek  a teteje úgy tűnt az égig ér. Hős csapatunk azonban egy ügyes húzással tovább haladt jobbra a Club Aliga irányába, lesz ami lesz alapon becélozva az üdülőt. Szerencsére nincs már szezon így a kapu nyitva volt és már suhantunk is befelé, majd kisvártatva a másik oldalon kifelé...

            Hamarosan már Szabadi-Sóstó közigazgatási területén koptattuk a minőségi útfelületet. Csodás házak, nagyszerű vízpartok, bezárt étkezdék, napozó emberek, néhányan még fürödtek is a kristálytiszta vízben. Siófokon vízvételezés, fagyi, szőlőcukor, aztán majdnem eljutottunk egy lendülettel Szántódig, ha nincs másfél defekt. Sali szólt, hogy elég lapos a kerekem, lenéztem és valóban úgy tűnik vagy ereszt vagy híztam útközben. Talán defekt?- mondtam és abban a pillanatban abroncsig leeresztett Zoli bringájának a hátsó kereke. Az általános derültségnek az vetett véget, hogy kiderült Zoli barátunk még soha nem szerelt kereket és tágra nyílt tekintettel nézett ránk amikor mondtuk, hogy a gyorszárat oldja ki. Sanyi volt elsőként értette meg, hogy ez most nem vicc, Zoli valóban nem tudja miről beszélünk, így lepattant a bicajáról, odaugrott és már rántotta is ki a kereket a helyéről, a következő pillanatban már a kezében is volt a kikapott belső.

De aztán ami utána következett az volt az igazi móka, mert mini pumpával próbálták nyomás alá helyezni az új belsőt. Zoli azzal nyitott, hogy szétkapta a pumpa szerkezetet, majd szerencsére sikerült össze is illeszteni és kezdődhetett a műsor. Nyomták, fújták veszett módon, de a gumi ellenállt, majd negyedóra után hajlandónak mutatkoztak kipróbálni egy másik pumpát is, amivel egy perc alatt indulásra kész állapotba került a járgány. Az enyémet újra felfújtam, hátha elég lesz ennyi is, de Szántódnál kiderült, ez is megérett a cserére.

        Szántódig aztán már meg sem álltunk és mivel a Világos Kék küllő túra résztvevői itt kompra szálltak, úgy döntöttünk búcsúzzunk egy közös ebéddel, ami igen különlegessé vált, mert ahogy befejeztük az étkezést, leszedték az asztalt, majd elkezdték bontani a berendezést, ugyanis ebben a szezonban mi voltunk az utolsó vendégek :)

         5 barátunk felszállt hát a kompra, mi pedig heten folytattuk utunkat egészen Keszthelyig, miközben számos kalandot éltünk át! De erről már a második rész fog szólni, amiben kiderül, hogy kinek gurult el a gyógyszere, sikerült-e bejutnunk a szállásunkra, hány pizza képezte a vacsora tárgyát, jönnek a palacsinták és 2.44-kor megszólal egy kakas is!

A várva várt videó megérkezett!

Igen, elkészült! Robinak sikerült leküzdenie minden technikai akadályt, összerakni újra a széthullott részeket, zenét alátenni és megszületett a mű, amiből kiderül, hogy két napon keresztül folyamatosan mentünk..., volt amikor jó irányba és volt amikor nem, volt amikor napos időben, volt amikor jégesőben, volt amikor viccesek voltunk és volt amikor még inkább...
A lényeg, hogy mi jól éreztük magunkat, a táj szép volt, az idő pedig változatos. Ősszel pedig már tervezzük a következő túrát, de ezúttal úgy néz ki nem a cipőnk talpa fog kopni elsősorban. Az őszi túrának a nyereghez lesz köze, de milyen nyereghez...
Addig azonban forogjon a film, jó szórakozást!